2018. szeptember 17.

Poszttraumás növekedés*

Nagyon büszke volt magára, milyen jól elintézte. Az asszonyt örökös bűntudat gyötri majd, és ki másra haragudna ezért, mint a férfira. A férfinak pedig torkára forr majd minden szó, amivel szeretné elmondani a nőnek, mennyire szereti az életük kiszámíthatatlanságát. A kihívásokat, amiktől napról napra nő az ereje és a bátorsága. Élvezettel nézte, hogy az asszony most is duzzog, a férfi pedig próbál rájönni, mi baja. Ezek ketten soha többé nem találnak haza.

Dél lett, mire beugrott a férfinak: ma van az évfordulójuk. Késő volt virágot szedni, tudta jól, reggel kellett volna. Szégyellte magát, nem kért bocsánatot. Vadászni indult, gondolta, valamilyen szép zsákmánnyal kiengeszteli a nőt.
Amikor visszaért a kajibába, az asszony még mindig csendesen tett-vett. Hátat is fordított neki, rá sem nézett a húsra és a későn érkezett virágra. De ő odament hozzá, és átölelte a kicsit már kiszélesedett derekát. Az illatból tudta, hogy minden rendben van. A nő egész délután tortát sütött. Almából.


* A poszttraumás növekedés, amikor a traumával való megküzdés során új, hasznos tudást és képességeket szerzünk.

Fotó: Szathmári Kornélia Ágnes


2017. november 5.

Döntés

Az ajtó nyitva.
Van diófa,
van út haza,
van csend,
van húsleves.
Nem ülök ott a hintán,
nem képzelem a világot,
nem vagyok egyedül.
Nem vagyok, lehetek.
Becsukom.
Nem megyek.

Fotó: Szathmári Kornélia Ágnes




















2015. március 1.

Nyugovó

Nomád volt csak,
azt hittem, szívtelen.
Mocskos kis szivárvány,
csalódás,
be nem teljesülés.
Mindig rosszkor jött,
hogy játszani kéne.
Emlékezni.
Nem tudtam fölvenni a fonalat,
amit hajába font a nap.
Búcsúzóul.
Hadd fájjon egy kicsit jobban,
hogy nem is létezett.

Fotó : Jantyik Tibor

2014. november 3.

Őrző

Csomópontok
oldhatatlan
kócos szálak
vezetnek
látlak
követem magam

Kapcsolat
kapcsoló
égi hatás
hatástalanít
felismerhetetlen
ismerőst

Félelem
hallgat bennem
kérdésem
háború
értelmetlen
kitüntetés

Rés a falon
szemedben szikra
robban
ősök beomlott
sírjára
a jövőm

Fotó: Danszki Fruzsina Klára

2013. május 24.

Pókasszony

Ide-oda bolyongok,
éhesek a porontyok.
Utamat, ha elállod,
ragacsos lesz halálod.

Napról napra bejárom,
körbe-körbe magányom,
helyemet nem találom,
örök törvény a rácsom. 

Hová tettem az eszem?
Szálon függ az életem!
Keresem hű kedvesem,
szőjön hidat lelkemen.

Keserűség vihara 
cseppekben hull nyakamba.
Körülvesz a csönd fala…
Jé, egy kristálypalota!

2012. január 7.

Tekintet

Kicsiny szívemben, nézd, piros kincs ragyog!
Mondatom végét már magára hagyod.
Tudássá tenném a jót! Bízó, szép szavakat kapok?
Hová is gondoltam, én csak egy lány vagyok.
Nem kellesz! Szóért szerelmet másnak adok!
Jaj, de fáj! Ha megölelsz, még erőre kapok!
Megszülöm gyermekem, ha nem tanulhatok.
Szívem már meddő, de látod, anya vagyok?!
Fölfeszítem magam korhadt életfádra,
megváltom világod, igaz harcos vagyok!
Ostoba kínhalál, véremben másokra mosok.

De hiába burkoltad felhőkbe szép Napod,
Hiába nevelted árnyékban magzatod,
Hiába lettem az, amit nem tudok,
Apák sorsától nem véd meg haragod.

Ha életed fényét másoknak adod,
Ha világod már kevés, utadat elunod,
Ha láthatatlan lányod örökre itthagyod,
Tükrömben akkor is tekinteted ragyog!

Tükörkép